2013. június 26., szerda

Tehéntúrós gombóc meggyöntettel

Már Gyergyóban is érik a meggy, a piacokon pedig azok is vásárolhatnak, akinek nincs meggyfája. A képen látható desszert pedig igazán nem igényel nagy szakértelmet, kezdők is próbálkozhatnak vele. K. Réka is ezért készítette most meggyöntettel, de nyugodtan ki lehet próbálni másfajta gyümölcsből készült öntettel is. 

Elkészítési idő: 40 perc. Egyszerű desszert, amely különlegességét a savanykás meggyszósz adja meg. A gyerekek nagyon szeretik.

Gombóc: 2 tojás, pici só, 2 evőkanál cukor, 50 dkg tehéntúró, 8 evőkanál gríz. 
Öntet: 0,5 dl víz, 5 evőkanál cukor, 1 csésze kimagolt meggy, 1 evőkanál étkezési keményítő. 

1. A tehéntúrót a cukorral és pici sóval összekavarjuk, hozzáadjuk a felvert tojást, végül beleforgatjuk a grízt.
2. A tehéntúrós masszát két-három órát pihentetjük, majd nedves kézzel gombócokat formálunk, és forrásban levő vízben kifőzzük. Amikor a gombócok feljöttek a víz tetejére, még 2-3 percet főzzük, majd szűrőbe szedjük és lecsepegtetjük.
3. Elkészítjük a szószt: A vízből és a cukorból szirupot főzünk, beletesszük a kimagolt meggyet, és 4-5 perc alatt összefőzzük. Végül az étkezési keményítővel besűrítjük.

Jó tudni! 
• Gríz helyett készíthetjük kukoricadarával, cukor helyett mézzel is édesíthetjük.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések: