2014. május 4., vasárnap

Pikáns retekfőzelék

A retket többnyire nyersen fogyasztjuk salátának, de akár egyszerűen csak úgy magára is különféle húskészítmények mellé vagy éppenséggel zsíros kenyérrel. S jó is így a retek... Az viszont keveseknek jut eszébe, hogy akár főzeléket is készíthetnének belőle, pedig azt is lehetséges. Ezt tette Rita is.

Elkészítési idő: 30 perc. A tavasz kedvence a retek, melyből igyekszük minél többet fogyasztani a hosszú tél után. Ha már „meguntuk” nyersen, készítsünk belőle főzeléket! 

0,5 kg retek, 3 evőkanál olaj, összesen 1 kávéskanálnyi mustármag, chilipaprika és köménymag keveréke, kevés zöld fokhagymaszár, só ízlés szerint, 2 evőkanál liszt, 1 pohár tejföl. 

1. A retket meghámozzuk, vékony karikákra vágjuk. 
2. Forró olajban megfuttatjuk a mustármagot, a köménymagot, a chilit és a finomra vágott fokhagymaszárat – ebben a sorrendben. Hozzáadjuk a retket, és rövid ideig folytonosan kevergetve együtt pároljuk a fűszerekkel. Ízlés szerint sózzuk, és kevés vízzel feltöltve, fedő alatt, csendes tűzön puhára pároljuk. 
3. Amikor megpuhult, a lisztből és tejfölből készített habarással besűrítjük. 
4. Sült vagy párolt csirkemell, csirkecomb vagy fasírtok mellé tálaljuk. 

Jó tudni! 
• Bármilyen retekből elkészíthető. 
• Aki nem szereti a fűszermagokat a főzelékben, teatojásba téve párolja együtt a retekkel.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések: