2014. július 25., péntek

Kapros kenyérfelfújt

Van az úgy, hogy néha egy-egy régi receptet érdemes "leporolni", kissé felújítani és máris ízletes új ételt nyerünk. Ezt tette Orosz Anna, háromszéki kolléganőnk is, aki a hagyományos kapros lepényt újította fel és let belőle ez pompás, ízletes kenyérlepény.

Elkészítési idő: 1,5-2 óra. A háromszéki kapros lepény felújított változata, amit ha házi hozzávalókból készítünk, közelebb kerülünk a hagyományos, paraszti ízvilághoz.  

50 dkg kenyér, 4 dl tej, 40 dkg juhtúró, 3 tojás, egy csokor friss kapor, só, 10 dkg füstölt szalonna, fél teáskanál só. 

1. A kenyeret apró kockára vágjuk és a tejben beáztatjuk. 
2. A túrót összekavarjuk a tojások sárgájával, sóval és az apróra vágott kaporral. 
3. A tojásfehérjét kemény habbá verjük. 
4. Óvatos mozdulatokkal összekavarjuk az áztatott kenyeret, a túrókrémet és a tojáshabot. 
5. A szalonnát vékony csíkokra vágjuk, felét egy kalácssütő tepsi aljába rakjuk, beletesszük a masszát, egy evőkanállal egyenesre simítjuk a tetejét, végül rászórjuk a maradék szalonnát. 
6. Előmelegített sütőben 30-45 percet sütjük. Akkor készült el a felfújt, amikor a szalonna a tetején megpirult.
Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések: