2016. február 2., kedd

Céklakrém csirkecsíkokkal

A szokatlan körítéssel készült főétel épp aktuális ebben az időszakban. A ételt K. Réka készítette.

Elkészítési idő: kb. 2 óra. Ízletes, színpompás főétel, kitűnő főfogás lehet farsang végi mulatságon.

Hozzávalók
A céklakrémhez: 2 közepes cékla, só, bors, 1 citrom leve, 1 dl joghurt, 2 evőkanál olívaolaj. 
A csirkecsíkokhoz: 1 kicsontolt csirkemell, só, bors, garam massala fűszerkeverék, kevés olaj a sütéshez, 3-4 szem dió. 

Elkészítése 
1. A céklát megmossuk, alufóliába csomagoljuk és előmelegített sütőben kb. másfél óra alatt megsütjük, majd kihűtjük 
2. A kihűlt céklát turmixgépben pürésítjük, hozzáadjuk a joghurtot, az olívaolajat és a citromlevet, majd sóval, borssal ízesítjük. 
3. A csirkemellet csíkokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk garam massala fűszerkeverékkel.
4. Az olajat egy serpenyőben megforrósítjuk, és a csirkecsíkokat ropogósra sütjük benne. 
5. Ezzel egy időben a diót durvára vágjuk, és folyamatosan kevergetve néhány perc alatt egy serpenyőben megpirítjuk. 
6. A céklakrémet a tányérra halmozzuk, rátesszük a csirkehúst, majd megszórjuk pirított dióval. 

Jó tudni! 
• Hamarabb elkészül a céklakrém, ha a céklát meghámozzuk, kockára vágjuk és enyhén sós vízben megfőzzük, de a sütőben, héjában sült céklának jobb az íze.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések: