2017. március 8., szerda

Salátaleves


Jánossy Alíz üdítő, hagyományos levese, hajdanán túrós puliszkával körítve a mezőn dolgozó emberek eledele volt. Ma már ez a szokás kiment divatból, a salátaleves viszont megmaradt, és épp most az ideje elkészíteni.

Elkészítési idő: 30 perc.

Hozzávalók 

1-2 fej saláta, 2-3 cikk fokhagyma, 4-5 tojás, 1 evőkanál liszt, 5 dkg füstölt szalonna, 1 dl tejföl, kevés tej, só, ecet. 

Elkészítése 

1. A salátát megpucoljuk és több rendben folyó víz alatt átmossuk, a fokhagymát megpucoljuk és apróra vágjuk. 
2. Egy edényben odateszünk főni kb. 1-2 liter vizet, ízlés szerint sózzuk, majd amikor már fő, hozzáadjuk a megpucolt salátát. 
3. Eközben a szalonna zsírját kiolvasztjuk, a pörcöket egy tányérra szedjük, a serpenyőből letöltjük a fölösleges zsírt, csak annyit hagyunk meg, amennyi egy omlett sütéséhez szükséges. 
4. A tojásokat egy kanál liszttel felverjük és a serpenyőben maradt zsíron „púpos tojásrántottát”, azaz omlettet sütünk. A kész omlettet vágódeszkára borítjuk és felkockázzuk, majd a fövő leveshez adjuk a fokhagymával együtt. 
5. A tejfölt elsodorjuk kevés tejjel, illetve merőkanálnyi meleg levessel, majd a leveshez öntjük. Tálalás előtt visszatesszük a szalonnapörcöket és ecetet adunk mellé, hogy mindenki saját ízlése szerint savanyíthassa. 

Jó tudni! 

• A tálalóedényben is lehet savanyítani a levest, de nem ajánlott az egész levest ecetezni, mert hamarabb megromlik. 
• A fokhagymát mindig a főzés vége felé tegyük az ételbe, mert intenzívebb marad az íze.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Friss zöld kaprot is adjunk a végén a leveshez!

Maya írta...

Ehhez a recepthez nem kell kapor, amiről te beszélsz az a Kapros salátaleves és nem tojással hanem kajzerrel készül. készül

Alíz írta...

Kedves Maya! Hol írtam ebben a receptben kaprot? Csak kérdem, mert kétszer nagyon figyelmesen átolvasva sem találtam sehol. :))) Nem lehet, hogy Ön valahol máshol olvasott valami receptet és véletlenül ide kommentelt? :)))

Maya írta...

Nem önnek írtam, hanem a NÉVTELEN KOMMENTELŐNEK válaszoltam....