2013. december 6., péntek

Raffaello-hóemberkék

Azzal riogatnak a meteorológusok, hogy nagy havazások lesznek, mivel fölöttünk kering valahol a Xavér nevű ciklon. No, ebből nálunk még mostanig nem lett semmi. Pontosabban most kezdett el pilinkézni immel-ámmal, reménykedjünk, hogy lesz ebből még havazás is. Ám, addig is megidézhetjük a havazást a konyhában, ha elkészítjük J. Ildikó hóemberkéit.

Elkészítési idő: 1 óra. A mókás sütemény főleg azokban a családokban arat nagy sikert, ahol gyerekek is vannak. 

2 dl víz, 40 dkg cukor, 25 dkg margarin, 30 dkg tejpor, 30 dkg kókuszreszelék és mandulaszemek, 1 rúd piros marcipán, mazsola vagy m&m cukorka. 

1. A cukrot a vízzel simára keverjük, és addig főzzük, amíg már nem habzik. 
2. A cukorszirupot langyosra hűtjük, belekeverjük a margarint, a kókuszreszeléket és a tejport. 
3. A masszából kis golyókat formálunk háromféle méretben: a nagyobbakat a talpának, a közepeseket a pocakjának és a kisebbeket a fejének. Mindegyik közepébe mandulát teszünk, majd kókuszreszelékbe forgatjuk. 
4. A golyókat hármanként egymásra rakjuk alulra téve a nagyobbakat, utána a közepeseket, majd a kisebbeket. Mazsolából vagy m&m cukorkából szemeket és gombokat rakunk a hóembereknek; hasított, hámozatlan mandulából készítjük az orrukat, és piros marcipánból cilindereket. 

Jó tudni! 
• A hóembert formázó golyókat összetűzhetjük fogvájóval, hogy biztosabban álljanak. Ebben az esetben azonban szóljunk a vendégeknek, nehogy baleset érje őket.

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések: